Xinmibe is beköszöntött az ősz, gyönyörű idő van, most kezdtek el színesedni a levelek, a rózsák pedig még mindig ott pompáznak az utak mellett. A fű is zöld még, mostanában sok-sok kis szorgos diák nyesegeti, ápolgatja a növénytakarót a kampuszon.

A dámszarvasbikák is megkezdték a barcogást, amihez a WeChat 微信 nevű, kínai fejlesztésű, de angol nyelven is elérhető csevegőprogram kiváló lehetőségeket biztosít. Van ugyanis egy „people nearby” funkciója, amivel azt látod, hogy kik vannak még a kb 2-3 km-es körzeteden belül, és lehet nekik üzenetet küldeni. Én eddig egy csomót kaptam, általában kínaiul egy nihaot odabökve, pedig a profilomból világosan látszik, hogy külföldi vagyok, az pedig egyáltalán nem, hogy tudok kínaiul. Ami a legszörnyűbb, akik jártak már Kínában, azok tudják, a külföldiek rémálma, a hallózás, vagyis, mész az utcán gyanútlanul, kínaiak hömpölyögnek szépen, és időnként random utánadordítanak, hogy halllooooo. Ezt a külföldiek 98%-a gyűlöli egy idő után, pedig semmi rossz szándék nincs mögötte, engem pl. nem zavar, néha rájuk vigyorgok, visszahallózok, aztán mindenki megnyugodva megy tovább a maga útján. Viszont ugyanezt a hallót kínai írásjegyekkel leírva látnom, hát az valami fenomenális. 哈喽哈喽, áhh, lidércesJ Namost, a jelentkezők szinte kivétel nélkül hímek. Általában nem jelölöm vissza őket, de néha az ujjamat odaviszi valami démon az accept gombra. Ebből két sztorim van. 

Egy hava vagyok itt

Nos, mostanában nem írtam valami sokat, szomjazzatok csak. Lényegileg: most az útlevelemre várok, benne a tartózkodási engedéllyel, ami elméletileg 13-án lesz meg. Múlt héten már rinyákoltam Glanznak, hogy mikor jön a pénzem, mondta, megkérdezi. Pénteken jött, mondta, hogy ma utalják. Ahogy ezt kimondta, jött az sms, hogy megjött a zsé:) Egyébként azért nem fenyegetett az éhenhalás veszélye, egyrészt sok mindenre jó a 30-as testtömegindex, másrészt jelentkezett egy alapítvány, akik megsajnáltak, hogy még mindig nem jött meg a repjegypénzem, és felajánlották azt a maradék pénzt, ami az Isaura szabadulólevele és Esmeralda szemműtétje után megmaradt. Köszönöm nekik:)

Már van drótos netem is, viszont nincs ivóvizem. Múlt héten nagy robajjal bejöttek felszerelni a falra, az erkélyszerű ablakmélyedésbe egy fali vízautomatát, amibe vezetéken jön a tisztított ivóvíz, erre Glanz nagy örömmel mondta, hogy huhú, hát akkor már nem kell nektek vizesballonokat haburcolnom. Viszont nem jön víz a falból, így maradt a mikrózott víz meg a kokakólé. Tudom, menjek le a boltba palackos vizet venni, de az fúj, nem szeretem. Ja, szerelés: a kis 30x20x15 cm-es eszközt hárman szerelték, plusz az a csaj, aki valószínúleg valamelyiknek a pávatyúkja lehetett, simán behullámzott mind az öt külföldi tanár lakásába, lehuppant a kanapéra, és volt, ahol fényképezett is. Nálam ezt megelőzte a meghökkenés, hogy kínaiul szóltam hozzájuk. Ezen elméláztak kicsit, majd pávatyúk megmondta a frankót: á, hát ezek külföldiek, meg tanárok, meg minden, ezeknek megy a kínai is. Ja, az előttem lévő négy csak az éberséget altatta.

Ennek a hétnek megvolt a fele, egész jó, ahhoz képest. Csak a sodromból ne jönnék ki néha. Ma beült Wang tanszékvezető az órámra, jegyzetelt, majd a végén megkérdezte, hogy ezek elsőévesek-e, és milyen őket tanítani. Mondom, nehéz. Jó, akkor majd egyszer ad egy időpontot, majd menjek hozzá, és elmondja, hogyan kell őket tanítani. Köszönöm szépen. William Wang, a varázsló. Alig várom, hogy megtudhassam a titkot. A ma délutáni míting elmaradt, még jó, hogy már háromnegyed háromkor ott dekkoltam a 2404-ben. Tegnap istenit ettem, először benézve a népvályúhoz. Egy bácsitól vettem két töltött lángost, zöldésges, csípőst. 2 peták. Már csak ezért megérte kijönni.

Csináltam még egy-két képet a kampuszról, majd látszik, hogy azért az ajtók nagy része nem oylan ótvar, mint az én termemé. És hogy milyen szép züld és napos még itt  minden. És még megvannak a rózsák. Imádom a rózsákat, minden formában. Kicsit későn érő típus lehetek, bár a levendulát is imádom, az meg nyanyás, akkor meg korán öregszem. Most éppen rózsateát kortyolgatok, ez is a szépséges pillanatok egyike

Közkívánatra, íme az első munkahetem története.

Mindig ugyanabban a tanteremben leszek, ami végülis kényelmes. De: itt sincs semmi dekoráció, viszont térdig ér a szemét. Valószínűleg takarítanak, mert időnként cserélődik az installáció, direkt figyeltem, hogy ugyanazok a szarok vannak-e, de nem, szóval néha összeszedik. Kuka az nincs, csak a mosdókban, ilyen szép nagy bödönök, na de olyan mesze vannak, egyszerűbb ledobni, vagy otthagyni. A mosdók a sztenderd keleti guggoldák, amivel nekem a világon semmi bajom nincs, a baj az, hogy itt nem ismerik a súrolószer fogalmát, a plázában sem találtam, és itt is látszik a mosdókagylókon a kőkori retek, néhány cigarettacsikkel és vízkőmintakavalkáddal.

A diákokról: külsőre két alaptípus, a 150 centis és a 180 centis, nemtől függetlenül. Fiúknál most divat a sötét alapon kicsipöttyös, valamint a világos alapon nagyvirágos. Lányoknál farmerpólótornacipő, vagy miniszoknya aranygombos kosztümkabáttal.

Eddig itt tartunk:  Bank of Chinába elmentünk bankszámlát nyitni, ahol voltam olyan pofátlan, hogy Glanzcal töltettem ki a papírokat, mondván, ocsmányul írok és nem akarom elrontani sem:)  Ennek ellenére kb húsz perc tipródás után azt mondták, hogy ezt a nevet nem találják a rendszerben (he? milyen rendszerben?), menjünk vissza hétfőn. Na most nem az első eset, hogy az ékezetes karakterek látványa sokkolja a jónépet, de általában túl lehetett lépni a dolgon, az ékezetek lehagyásával. Kíváncsi vagyok, mi lesz a vége, ugye a szokásos rend szerint most állománygyűlés lesz, a nagyfőnökökhöz folyamodnak további utasításért és aztán majd azt mondják, menjek vissza egy kínai névvel. A biztosítás megkötéséig még nem is jutottunk el, és még hátra van a munkavállalási engedély és a tartózkodási engedély, amihez kb. két hétre elveszik az útlevelemet, tehát addig meg kell lenni minden más procedúrának.

Aztán végre eljuthattam az angol tanszékre, ahol megismerkedhettem William Wang tanszékvezetővel, és Robinnal aki a külföldi tanárok pásztora, amúgy a Spoken English munkacsoport vezetője.

Megkaptam az órarendemet, jeeeeeeeeeeeeeeeeeee, 17 órám lesz a jelenlegi állás szerint, ami persze változhat. Hétfő, péntek szabad, jeeeeeeeeeeeeeee, viszont csütörtök innentől az igavonó barmok és kőtörők világnapja, mert reggel 8-tól este 5:30-ig órám lesz, egy ebédszünettel és 10 perces óraközi szünetekkel. Itt nincs duplaóra. Aztán megkaptam a jelenléti íveket, ami kb. egy órába tellett Robin pajtásnak, amíg kopizott és pésztelt, nyomtatott és újranyomtatott, minden órám ugyanis más-más csoport. Tehát 17 csoportom lesz, ,egyenként kb. 52-56 diákkal. Mind elsőévesek, és mivel ilyen szakirányok vannak, hogy mechatronika, autószerelés, autómarketing, várostervezés, belsőépítészet, főleg fiúkra számíthatok. Hát, kollégák, ez a kihívás, nem a könyöknyalás. Biztos nagyon hatékony beszédgyakorlat órákat lehet tartani. Ráadásul állva, mert itt a tanárok nem ülnek le egyébként se, de egy 60 fős közönség előtt nem is lenne nagyon célszerű. Az infrastruktúra elég lehangoló, majd csinálok képeket, nagyon-nagyon lehangoló. Sehol egy kép, egy dekoráció, egy szín, csak az asztalok, székek, egy darab pc és egy rozoga printer, és a nagy 5 méter magas eredetileg fehér falak, meg a por....Az vicces volt, amikor a jelenléti ívek kinyomtatása után Robin a kezembe nyomott egy foylékony ragasztós tubust, hogy akkor az összetartozó íveket, azzal ragasszam össze. Mondom, ember, egy tűzőgépnek jobban örülnék. 10 perc futkorászás után lett is tűzőgép, de kb mintha almaízű, okkersárga, napelemes vibrátort kértem volna.

Szóval, jövő keddig nem kezdek dolgozni.

Nos, ma még egy bejegyzést írok, hogy azt higgyétek, hogy gyakran fogok posztolni. Nem, csak közben beesteledett, és miután megvacsoráztam, elnyammogtam egy-két hazai bonbont, amit kedves-drága Szilvimtől kaptam búcsúzóul,  majd úgy döntöttem, hogy sötétedés után is kimerészkedek a kampuszra, főleg, hogy a megszokottól eltérően nagy volt a zaj. Az idő nagyon kellemes volt, olyan otthoni késő-augusztus esti. A hangulat is, a kampusz tele volt sistergő fiatalokkal, akik óráról, könyvtárból, menzáról ballagtak a kis utcácskákon. Sulidiszkó is lehetett valahol, meg a sportpályán üvöltött a kivetítőről valami amerikai movie. De a tücsökzene most is elnyomott mindent, sőt, az első éjjel hallott madárka is füttyögött valahol, akit most az egyszerűség kedvéért nevezzünk fülemülének, bár valószínűleg ugyanannyira lehetett fülemüle, mint nádifarkas, de mindegy, nagyon dárenbézben nyomta. A rózsák is illatoztak rendesen, és a hold is látszott, nagyon mézédes-sárgán, szóval imádnivaló volt az egész. Ahogy korábban élveztem a csendet és a nyugalmat, amit csak nagy néha zavart meg a felső szomszéd ikerpárjának valamelyik életjelensége, esetleg az ablak alatt gyomlálgató agrártársadalom hangos tájnyelvi karattyolása, most ugyanúgy élveztem ezt a sok-sok mindenből összeálló, igazi kínai hangmozaikot. Próbáltam elvegyülni a drága kis szúnyogtestű kínai fiatalok között, ami bányasötétben menni is szokott, de Kínában szinte lehetetlen, mert európai vagyok, kövér és kékszemű, amely tényezőkből már csak egy is nagyon magára tudja vonni a figyelmet errefelé. Mindenesetre imádtam az egészet, és élveztem a fiatalok jelenlétét. Biztos, hogy két hét múlva egyiket-másikat legszívesebben forró olajban rántanám ki, és sós kútba tenném, de most jól esett. Na, jóéjszakát. 

Az elmúlt napok tücsökciripeléssel, napsütéssel, írással, olvasással teltek, én még munkanapot nem vártam úgy, mint a mait. Persze 7:50-kor Glanz hívott, hogy akkor 8:10-kor tali a kampusz bejáratánál. Nem volt lehetetlen küldetés, már számítottam erre a húzásra, haha. Beautóztunk sofőrös ótóval Zhengzhouba, az orvosi vizsgálatra.

Először is igazolványképkészítés, hát én annál semmit nem utálok jobban, inkább kezdtem volna valami herebeültetéssel a jobb fülem helyére, de nem. És ott pattogott a kislány, hogy nem jó, nem jó, még egyszer, hát mondom, bocs, de én tényleg így nézek ki. Aztán betegfelvétel, vagy regisztráció, vagy mi. Gondolom, a kis ösztöndíjasaink is ilyeneken mennek keresztül, nekem ez eddig kimaradt. Hát, most végre ez is megvolt: Kb 1 óra alatt végigszáguldottunk egy folyosón, mindenhol kis szoba, nyitott ajtóval, belőle kikígyózó sárga kisemberekkel, belül fehér köpenyes istenek és istennők, mindenhol mást-mást csináltak. A szemész egy könyvben a színtévesztős számokat mutogatta, és közben a helyi erők körbeálltak, hogy jé, ez kínaiul nyomja....

Az ekg, röntgen, és ultrahangkutricákban az én kedvemért becsukták az ajtót, pedig már egészen beletörődtem, hogy a beleim full displayben lesznek láthatók Henan teljes lakossága számára. A pisáspoharat azért szentjobbként csak végig kellett vinni a folyosón, Glanz díszkiséretében. De pikk-pakk megvolt, aztán irány bejelentkezni a rendőrségre, ott is hamar ment minden. Még nincs bankszámlám és biztosításom, nem is mászkálok nagyon sehová. Az angol kolléganő három hétig volt itt benn a kórházban, valami gigaepekövet szedtek ki belőle került vagy 60000 népi pénzbe, még jó, hogy neki már megvolt a biztosítása. A diákjai jöttek váltásban, és hoztak neki kaját, mert az itt nem jár a bulihoz, és ágytálazták, biztos nem lesz kínos a szünet utáni első angolóra Angie-vel. 

Szép nagy lakás, nagy nappali+étkező, kis konyha, mosókonyha, két háló, zuhanyozó+wc, és egy kis mosdó. Ez egy új kampusz, és mégis, annyira kínaiasan megcsinálva: a falak egy csomó helyen már le vannak verve, a konnektorok kilógnak a falból és lötyög bennük a csatlakozó, akármilyen szabvány is legyen. De azért egész jó, már uralom a teretJ

Egyelőre ismerkedem a háztartási gépekkel, meg pörgettyűzök a biztosítópanel és a lakás többi része között, ugyanis az egyik biztosítékot rendre levágja valami. A bojler gyanús, de ha azt kikapcsolom, akkor is levágja, csak nem olyan hamar.

Ja, megérkezéskor net nyet, tv nyet, ivóvíz nyet, pohár nyet, úgy kellett egy a mikróban kb fél óra alatt egy kis üveg vizet gyártanom. Érdekes éjszaka volt, hullafáradtan, az ivóvízért küzdve, elvágva a külvilágtól, de azért jót aludtam a kőkemény kínai matracon. Másnap reggel teljes létszámban felsorakozott nálam az idegenlégió és Glanz, aki hozott egy 15 literes ballont a vízgéphez és egy indukciós rezsót, a felső szomszéd megadta a wifi kódját, megvolt az eligazítás, mondván: most 9 nap nemzeti ünnep alkalmából igénybeveendő tanítási szünet van, itt a suliban senki nincs, boltok nyitva, találkozunk 8-án, arrivederci.

Hiipijáj. A többiek elvittek a központba soppingolni, ahol ilyesmiket szereztem be, hogy kanál, pohár, slozipapír, mosogatószer, mosópor, instant tészta, gyümölcs, etc. Miután pénzem limitált, és nem tudom, mikor kapok és mennyit, ezért most a beosztással élünk projekt bontakozza ki magát, legalábbis, amíg vissza nem tér az élet a suliba.