Ennek a hétnek megvolt a fele, egész jó, ahhoz képest. Csak a sodromból ne jönnék ki néha. Ma beült Wang tanszékvezető az órámra, jegyzetelt, majd a végén megkérdezte, hogy ezek elsőévesek-e, és milyen őket tanítani. Mondom, nehéz. Jó, akkor majd egyszer ad egy időpontot, majd menjek hozzá, és elmondja, hogyan kell őket tanítani. Köszönöm szépen. William Wang, a varázsló. Alig várom, hogy megtudhassam a titkot. A ma délutáni míting elmaradt, még jó, hogy már háromnegyed háromkor ott dekkoltam a 2404-ben. Tegnap istenit ettem, először benézve a népvályúhoz. Egy bácsitól vettem két töltött lángost, zöldésges, csípőst. 2 peták. Már csak ezért megérte kijönni.

Csináltam még egy-két képet a kampuszról, majd látszik, hogy azért az ajtók nagy része nem oylan ótvar, mint az én termemé. És hogy milyen szép züld és napos még itt  minden. És még megvannak a rózsák. Imádom a rózsákat, minden formában. Kicsit későn érő típus lehetek, bár a levendulát is imádom, az meg nyanyás, akkor meg korán öregszem. Most éppen rózsateát kortyolgatok, ez is a szépséges pillanatok egyike