Az elmúlt napok tücsökciripeléssel, napsütéssel, írással, olvasással teltek, én még munkanapot nem vártam úgy, mint a mait. Persze 7:50-kor Glanz hívott, hogy akkor 8:10-kor tali a kampusz bejáratánál. Nem volt lehetetlen küldetés, már számítottam erre a húzásra, haha. Beautóztunk sofőrös ótóval Zhengzhouba, az orvosi vizsgálatra.

Először is igazolványképkészítés, hát én annál semmit nem utálok jobban, inkább kezdtem volna valami herebeültetéssel a jobb fülem helyére, de nem. És ott pattogott a kislány, hogy nem jó, nem jó, még egyszer, hát mondom, bocs, de én tényleg így nézek ki. Aztán betegfelvétel, vagy regisztráció, vagy mi. Gondolom, a kis ösztöndíjasaink is ilyeneken mennek keresztül, nekem ez eddig kimaradt. Hát, most végre ez is megvolt: Kb 1 óra alatt végigszáguldottunk egy folyosón, mindenhol kis szoba, nyitott ajtóval, belőle kikígyózó sárga kisemberekkel, belül fehér köpenyes istenek és istennők, mindenhol mást-mást csináltak. A szemész egy könyvben a színtévesztős számokat mutogatta, és közben a helyi erők körbeálltak, hogy jé, ez kínaiul nyomja....

Az ekg, röntgen, és ultrahangkutricákban az én kedvemért becsukták az ajtót, pedig már egészen beletörődtem, hogy a beleim full displayben lesznek láthatók Henan teljes lakossága számára. A pisáspoharat azért szentjobbként csak végig kellett vinni a folyosón, Glanz díszkiséretében. De pikk-pakk megvolt, aztán irány bejelentkezni a rendőrségre, ott is hamar ment minden. Még nincs bankszámlám és biztosításom, nem is mászkálok nagyon sehová. Az angol kolléganő három hétig volt itt benn a kórházban, valami gigaepekövet szedtek ki belőle került vagy 60000 népi pénzbe, még jó, hogy neki már megvolt a biztosítása. A diákjai jöttek váltásban, és hoztak neki kaját, mert az itt nem jár a bulihoz, és ágytálazták, biztos nem lesz kínos a szünet utáni első angolóra Angie-vel.